Egy telekvásárlás körülményei

Gr. Festetics György az 1870-es években

A XIX. század második felében a Nemzeti Múzeum mögött kialakuló mágnásnegyed első főúri rezidenciája a mai Pollack Mihály tér északi sarkán álló Festetics palota volt. Az 1860-as évek elején felemelkedő épület az újdonság erejével hatott Józsefvárosnak ezen a részén. Építtetője gr. Festetics György (1815-1883), az Andrássy kormányban a király személye körüli miniszteri tárcát töltötte be.

Az Andrássy kormány eskűtétele

 De vajon mi késztette a főurat, Festetics Györgyöt arra, hogy elsőként itt építkezzen?

Nemzeti Múzeum

A gróf számára az elsődleges vonzerőt a Nemzeti Múzeum épülete és a körülöte elterülő kerti panoráma jelentette. Amikor 1847-ben a Múzeum elkészült, monumentalitásával, nyugodt, harmonikus, letisztult formáival a szomszédos, falusias jellegű épületekhez viszonyítva, hatalmas húzóerővel rendelkezett, szinte garancia volt a környék fejlődésére. Már 1845-ben napvilágot látott egy olyan városleírás, amely a Múzeum épületének köszönhetően jelentős fejlődést jósolt ennek a városrésznek. 

A Múzeum azonban nemcsak mint építészeti alkotás vonzotta ide a grófot, hanem funkciójánál fogva is, hiszen alig hogy elkészült, máris a politikai élet központi színterévé vált, és ezt a funkcióját egészen a századforduló időszakáig megőrizte. A dualizmus idején a XIX. század második felében a Múzeum díszterme adott helyet a magyar országgyűlés arisztokratákat tömörítő Felsőházának.

További vonzerőt azok a közelben elhelyezkedő épületek gyakoroltak, amelyek a városban időző arisztokrácia mindennapi szórakozási helyeit jelentették. Ide sorolható, a jószerivel csak pár lépésre elhelyezkedő Nemzeti Lovarda, valamint  a Nemzeti Színház és  a Nemzeti Casino.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Színház

Nemzeti Casino

Az árvíz magassága és kiterjedése Pesten

Mindemellett fontos szerep tulajdonítható magának a Pollack Mihály térnek is, amely az 1838-as árvizet követő rendezési munkálatoknak köszönhette létrejöttét. A nagy árvíz jelentős károkat okozott Pesten és a Józsefvárosban, ami egyben lehetővé tette, hogy a város utcahálózatán szabályozásokat hajtsanak végre. A Nemzeti Múzeum környékén ezek egyrészt utcafeltöltést, másrészt pedig az utcahálózat kibővítését, új szakaszok megnyitását, már meglévők kiszélesítését eredményezték.

József nádor egyik legnagyobb szívügyének a Nemzeti Múzeum felépülését tekintette. Nemcsak magára az épületre fordított nagy figyelmet, de környezetének a rendezését is fontosnak tartotta. Az árvizet követő rendezési munkálatok kapcsán jött létre a Múzeum mögött futó Ötpacsirta utca Múzeum mögötti részének a kiszélesítése, amely a mai Pollack Mihály tér megképződését eredményezte.

A létrejött tér kedvező körülményt biztosított ahhoz, hogy egy itt felépülő palota eleganciája, reprezentatív jellege kellő mértékben érvényesülni tudjon. Közismert, hogy mennyire fontos egy-egy monumentális épület számára az a tér, amely körülveszi, hogy az építészeti esztétikumát segítse elő kibontakoztatni. Minden jelentős épület teret generál maga körül.  Egy, utcában elhelyezkedő, házsorok közé beszorított épület szépsége sokkal kisebb mértékben tud érvényre jutni, mint egy térre nyílóé.

Az árvíz a mai Kálvin téren

1838-as árvíz Pesten

Variációk egy témára. ÉLŐKÉPEK II.

Jeanne Francoise Julie Adélaide Bernard 1777. december 4-én született. A hölgy a dúsgazdag bankár férje nyomán Madame Récamier néven vált ismertté, és a XVIII. századi párizsi szalonokban folyó társasági élet egyik központi alakja volt.

Élete: 

Miután a királyi jegyzőként dolgozó apa, Jean Bernard döntése nyomán a család 1786-ban Párizsba költözött, a francia fővárosban futótűzként terjedt az ifjú leány szépségének híre. Fiatalemberek garmada rajongta körbe, ő mégis - elsősorban anyagi megfontolásból - a nála 25 évvel idősebb dúsgazdag bankárhoz, Jacques Récamier-hez ment feleségül 17 éves korában.

Az ékszerek nélkül is elegáns ifjú asszony, mivel kedvelte a társasági életet, Párizsban szalont nyitott. Szalonja a politikusok és művészek divatos gyülekezőhelyévé vált, gyakran megfordult itt Bernadotte marsall, akkor még a forradalom tábornoka, később XIV. Károly néven svéd király.

Bankár férje Napóleon politikája miatt 1805-ben nagy anyagi veszteségeket szenvedett, nem sokkal később a gyanakvó császár feloszlatta a túl sok royalista által látogatott fényes szalont, gazdáját pedig vidékre száműzte. Az asszony kénytelen volt bezárni szalonját, eladni a házat és vidékre költözni.

Csak Napóleon bukása után, 1815-ben tért vissza ismét a fővárosba, ahol anyagi nehézségei ellenére is fenntartotta szalonját. Bár számtalan férfi lobbant vonzalomra iránta, Mme Récamier vélhetőleg egyikük érzelmeit sem viszonozta. Csodálói és hódolói népes seregéből kiemelkedik Ágost, porosz herceg és Francois Chateaubriand író és politikus, aki gyakran olvasott fel neki írásaiból.

1819-ben férjének újabb veszteségei után Abbaye-aux-Boisba vonult vissza, az apátság épületében kialakított lakosztályában fogadta látogatóit. Késő öregségéig megőrizte szépségét és szellemességét, Jacques-Louis David, Francois Gérard és Antoine Jean Gros is portrét festett róla. Kitűnő tollal megírt emlékezéseit és leveleit unokahúga és egyben fogadott lánya adta ki 1849. május 11-én bekövetkezett halála után 25 évvel.

A világ egyik legszebb nőjévé kikiáltott Récamier még a művészeket is megihlette. Francois Gérard, valamint Jacques-Louis David festményével állított örök emléket az 1849 tavaszán, 72 éves korában Párizsban elhunyt szalondámának.

Jacques-Louis David híres, a párizsi Louvre-ban látható festményén a gyönyörű Mme Récamier egy két végén kifelé hajló háttámlákkal lezárt, kecses lábakon álló bútordarabon hever. A díványt róla nevezték el rekamiénak, s azóta is nappali pihenő- és fekhelyül használják.

(forrás: http://www.ng.hu/Civilizacio/2007/12/Madame_Recamier_a_hires_szalondama)

Jacques-Louis David festménye többször is megihlette a magyar főrangú személyeket, természetesen a hölgyeket, hogy élőkép formájában pózoljanak a képnek megfelelően.

A képen gr. Prónay Györgyné látható az Operaházban 1940. február 1-én rendezett díszelőadáson.

(kép forrása: http://www.kieselbach.hu/magazin/divat-es-erotika/hercegek)

További élőképek az operaházi előadásból az alábbi linken tekinthetők meg:

http://www.kieselbach.hu/magazin/divat-es-erotika/hercegek

Egy korábbi képen Széchenyi Anna grófnő látható, szintén ugyanebben a pózban, feltehetően egy arisztokrata összejövetel kapcsán az 1890-es évek végén.

(kép forrása: Baji Etelka, Csorba László: Kastélyok és mágnások

Egy másik élőképi jelenetben, szintén a századforduló időszakából, gr. Széchenyi Hanna Boticelli Minerva és Kentaur című képét ábrázolja. 

.

             

Esküvő a Festetics palotában

           

               A Festetics család címere

gr. Festetics Tasziló

A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Festetics palota a XIX. század második felében nemcsak bálok és fogadások helyszíne volt, hanem a fővárosi paloták történetében ritka kivételként a magánélet egyik legjelentősebb eseményének:  az esküvőnek is teret adott.

Festetics palota

Mary Douglas Hamilton

A palota építtetője és tulajdonosa Festetics György fia: Festetics Tasziló a pesti palota falai között meglévő házi kápolnában vette feleségül az angol királyi családdal, valamint több német fejedelmi udvarral rokoni kapcsolatban álló Mary Douglas Hamilton hercegnőt. Az esemény szigorúan magánjellegű volt, amelyen csak a két család legszűkebb környezete vett részt – jeles főrangú személyek a gróf Károlyi, Festetics, Erdődy, Szapáry, Würtenberg, valamint hg. Esterházy családból. Az új párt köszöntő és éljenző tömeg ezúttal elmaradt, a szertartásra a nagyobb nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben került sor.  Az eseményről a Fővárosi Lapok közölt viszonylag részletes beszámolót. Innen tudható, hogy Mary Hamilton, aki nem sokkal ezt megelőzően vált el korábbi férjétől, a monacói hercegtől, anyjával, Mária, badeni hercegnővel és kíséretével az esküvőt megelőző napon érkezett meg a magyar fővárosba.

Festetics palota

        

A hercegi vendégek Budapesten az Európa szállóban szálltak meg, ahol – fejedelmi vendéghez illően – tizenhat szobát foglaltattak le maguknak. Megérkezésük estélyén gr. Festetics Györgynél a palotában vacsorára gyűltek össze a családtagok, majd másnap délelőtt 11 órakor került sor a szertartásra, amelyet Simor János hercegprímás végzett. A szertartást egy 24 terítékű reggeli követte, majd az ifjú pár a férj Somogy vármegyei berzencei birtokára utazott, Mária, badeni hercegnő pedig állandó lakhelyére, Baden-Badenbe távozott.

Simor János hercegprímás

A palotában elhelyezett kápolna és a benne lefolytatott szertartás egyúttal védelmet nyújtott a kíváncsiskodó idegenek ellen,  az újdonsült férj ugyanis nem tartott igényt az utca nyilvánosságára. „Festetics Tasziló a dolgok és az emberek felett állt”, „szédítő magasságban érezte magát osztályának legtöbb tagjával szemben” – írta a későbbi hercegről Török Imre. Az ő beszámolója alapján ismert az a termeskocsi is – az esküvővel kapcsolatos érdekes párhuzamként –, amelyet a pár utazásai alkalmával használt. A családi színekkel ellátott kék-sárga szegélyes vasúti kocsi Keszthely, a bécsi Ostbahnhof, a pesti Nyugati és a budai Déli indóház között fordult meg rendszeresen. Azután készült, miután Festetics Tasziló megnősült. „Amikor Hamilton Mary hercegnőből Keszthely úrnője lett – írja Török –, Festetics Tasziló természetesnek tartotta, hogy feleségét különvonat vigye útjain, elvégre a »Tanti«, Viktória királynő is így utazgatott.” A termeskocsit nem használhatta más, kizárólag ők, és az általuk beengedett vendégek. Állítólag még a családtagok is „első osztályú bérelt kupékban voltak kénytelenek »szorongani«”. Az utazás során a hercegi pár minden kényelmét volt hivatva kielégíteni – és még valamit: hogy tulajdonosainak „még a be- és kiszállásnál se kelljen a »plebs« közé keverednie.”

Berzence, Festetics kastély

Ezen a társadalmi szinten, egy olyan ember számára, akinek mindenben az uralkodó Ferenc József volt a példaképe, terhes és dehonesztáló lett volna, még csak távolból is, az egyszerű, közönséges halandó emberekkel való bárminemű érintkezés, s valószínűleg az előkelő családból származó feleségét sem akarta ilyen, általa lebecsült helyzetnek kitenni.



Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest-gyűjtemény,
            http://www.festeticspalota.hu/tortenelem/a-festetics-palota-tortenete.html,

Születésnap az Andrássy-családnál. ÉLŐKÉPEK I.

Az arisztokrácia kedvenc időtöltése közé tartozott a különböző élőképek (Tableau vivant ; living picture) benutatása, ami egy festmény vagy egy történelmi esemény élő személyek által történő megjelenítését jelentette, ahol a szereplők a festménynek vagy a jelenetnek megfelelő pózba merevedtek. A szereplők öltözete a festményt utánozta vagy a jelenethez igazodott. Ezen kívül ábrázoltak így különféle allegóriákat vagy bibliai jeleneteket is. Mivel költséges műfajnak számított - hiszen a festmények megelevenítéséhez vagy a jelenetek bemutatásához megfelelő korhű jelmezt, kiegészítő kellékeket, tárgyakat kellett készíttetni, aminek sokszor jelentős anyagi vonzata volt - nem véletlen, hogy leginkább a főrangúak között vált divatos szórakozássá a XIX. század második felében. 

Az ilyen befektetés természetesen nem térült meg, az elkészíttetett és már nem használt jelmezek, kosztümök pedig néha egy-egy jótékony célú felajánlás keretében a Nemzeti Színház kelléktárát gyarapították.

Maga az élőkép természetesen közösségi műfaj volt, minden ilyen produkció bemutatása közönséget igényelt, akiknek a különböző típusú képeket vagy jeleneteket elő lehetett adni. Erre legtöbbször a Nemzeti Színházban nyílt lehetőség, olykor a Redouteban (Vígadó) mutatták be ezeket a produkciókat, ahol kellő tér, esetleg színpadi háttér, díszlet is a rendelkezésre állt.

Eugène Labiche: Les Deux Timides

Eugène Labiche

Eugène Labiche: Les Deux Timides (A két gyáva) komédiája a francia vásári színjátszás rögtönzésszerű előadásaiból kinövő vaudevillet műfaj egyik jellegzetes darabja. A vaudevillet Európa nyugati felén a 19. században nyert polgárjogot a színjátszásban, Magyarországon az 1840-es években honosodott meg, és a ’60-as, ’70-es években zajló házi mulatságok kedvenc eleme, az előadások jellegzetes műfaja volt.

A bálterembe nyíló ajtó

Az egyes fővárosi palotában műkedvelő főurak, arisztokraták által előadott darabokat természetesen nem a művészi teljesítményük alapján értékelték. Az előadás - amelyre már napokkal korábban készültek a főrangú "színészek" egy kellemes, önfeledt hangulatot és vidámságot teremtett a palota falain belül s elsődleges szerepe a társasági kapcsolatok kialakítása terén volt. Egy ilyen előadás több célt is szolgált. Megnyitotta az estélyt, jókedvet, vidámságot váltott ki, könnyebbé, oldottabbá tette a hangulatot, közelebb hozta egymáshoz a még ismeretlen, idegen embereket, alapot szolgáltatott a kommunikáció megindulásához vagy bevezetett egyes személyeket a főúri estélyek világába.

Labiche: Les Deux Timides komédiájának magyarországi ősbemutatójára a mai Pollack Mihály tér és Bródy Sándor utca sarkán álló Andrássy Egyetem, egykori Festetics palota dísztermében került sor, 1868. április 19-én.

Az előadás helyszíne

A két gyáva egy egyfelvonásos komédia-daljáték Eugéne Labiche tollából, mely először a párizsi Gymnase színházban került bemutatásra 1860. március 16-án.

Közreműködő Marc-Michel.

Kiadó: Michel Lévy fréres.

Összefoglaló /Rezümé/

Thibaudier egy betegesen félénk férfi, aki engedélyt ad a fesztelenül viselkedő Anatole Garadoux-nak, hogy minden zűr nélkül megkérje elsőszülött lányának, Cécilének a kezét. Ám a lány nem kíván hozzámenni az udvarlójához, s inkább kiveti hálóját egy jogászra, Jules Frémissin-re, aki ugyancsak félénk, ezért nem meri megkérni Cécile kezét az apjától. A fiatal lány erejének és elszántságának, valamint az események drámai fordulatának köszönhetően kiderül, milyen erőszakos ember Garadoux valójában, s előző feleségének bántalmazásáért börtönbe is kerül, Cécile és Frémissin házasságát pedig végül elismerik. 

(fordította: Brém Zsuzsanna)

(forrás: http://fr.wikipedia.org/wiki/Les_Deux_Timides_(th%C3%A9%C3%A2tre))

A komédia teljes szövege a következő webcímen érhető el:
https://archive.org/stream/lesdeuxtimidesco00marcuoft/lesdeuxtimidesco00marcuoft_djvu.txt

Főúri estély a pesti Festetics palotában

   A kiegyezés körüli hónapok Magyarország új politikai berendezkedése szempontjából kiemelkedően fontosak voltak, de nagy érdeklődésre tartottak számon az uralkodó Ferenc József és Erzsébet királyné negyedik, később Mária Valériára keresztelt gyermekének születése kapcsán is.

Az ország és a nemzet nagyvonalú gesztusnak tekintette, hogy Erzsébet Budán fogja megszülni negyedik gyermekét. Az eseményt a kiegyezés sikereként, a két ország elválaszthatatlan kapcsolataként értelmezték. 

 Erzsébet királyné

 Ferenc József    

Mária Valéria

   A királyi pár 1868. február 5-én érkezett meg a magyar fővárosba. Mária Valéria születését az orvosok április 21. és 26. között várták. A gyermek 22-én született meg, keresztelésére április 25-én került sor a budai várban, a magyar királyok ősi székhelyén.

A születés nagy örömmel töltötte el a főváros lakosságát. Díszlövést adtak le a budai várból, a Margitszigeten örömtüzet gyújtottak, a színházakban ingyenes volt az előadás. Egyes házak díszkivilágítást kaptak, amelyek közül a budai hg. Batthyány palota volt a legpompásabb.
A Felsőház lelkes szavakban nyilvánított köszönetet, bizottságot küldött ki a keresztelés ünnepélyére, és megszavazta a gödöllői uradalom megvételéről szóló törvényt. Az udvar és számos magas rangú vendég, külföldi főúr, diplomáciai személy, osztrák miniszter jelenléte jó alkalmat szolgáltatott arra, hogy egyes közéleti szerepet betöltő magyar főurak estélyeket, táncmulatságokat adjanak. A király személye körüli miniszternek kinevezett gr. Festetics György is ez alkalomra időzítette az estélyét, amelyre 1968. április 19-én került sor.

A házigazda gróf Festetics György

Andrássy Gyula kormánya 1867-ben

   A Nemzeti Múzeum mögött álló palotában megrendezett estélyről több lap is beszámolt. Írt róla a Hazánk, a Magyar Újság, a Pesti Hírnök, röviden közölte a Pesti Napló, érintette a Századunk és a Vasárnapi Újság is. Részletesebb beszámolót a Nefelejts és a Fővárosi Lapok közölt róla.

gr. Festetics György Nemzeti Múzeum mögötti palotája az 1880-as években

   A rendezvény teljes, pontos koreográfiája, minden egyes apró részlete nem ismert, egyes részei viszont arról árulkodnak, hogy a gróf kellő körültekintéssel szervezte meg az estélyét, és mindent elkövetett azért, hogy fogadása egy nagyúrhoz méltó emlékeket hagyjon vendégeiben.
Egy ilyen estély megszervezése nagy, viszonylag hosszú előkészületeket igényelt és sok költségbe került. Nem is volt általános, mindennapi esemény, egy évben két-három alkalommal rendeztek ilyet. Az előkészületek már napokkal vagy egy-két héttel korábban megkezdődtek. 

A rendezvény az egész vasárnap estét betöltötte. „Hivatalosan” tíz órakor kezdődött, de a vendégsereg már ezt megelőzően gyülekezni kezdett. Hosszúra nyúlt, éjfél után két órakor ért véget.

A résztvevők létszámáról ellentétes adatok láttak napvilágot. A Nefelejts a vendégeket közel háromszáz főre becsülte, a Fővárosi Lapok ezzel szemben azt írta, hogy „nem nagy, de igen fényes társaság gyűlt össze” a termekben. A valós érték valahol a kettő között lehetett, de mindenképp százas nagyságrendben kell számolnunk. A Pesti Hírnök tudomása szerint százötven vendég volt hivatalos. A résztvevők a magyar és külföldi társasági, de főleg politikai élet elitjéből kerültek ki. A Századunk némi iróniával meg is jegyezte, hogy a gróf a „legnagyobb gonddal őrködött afelett, hogy meghívói csak »kékvérű« kezekbe jussanak.”

gr. Andrássy Gyula 

   Név szerint ismerjük a Pejachevich családból a két ifjú leányt, Lenkét és Katalint, gr. Zichy József feleségét Melanie Metternich-Winnenburg hercegnőt, gr. Szapáry Gézát, Traun grófot vagy Okolicsányi Sándort, aki ebben az időben Andrássy Gyula mellett dolgozott miniszterelnökségi fogalmazóként és az Andrássy családhoz szinte naponta bejáratos volt. Kétséget kizáróan Andrássy Gyula és családja is itt volt, amire a családnál szolgáló angol nevelőnő leveléből következtethetünk. De találkozhatunk olyan nevekkel is, akik később itt a Nemzeti Múzeum körüli mágnásnegyedben leltek otthonra. Közéjük tartozik a Pejachevich leányokkal közel egykorú gr. Csekonics Margit vagy gr. Wenckheim Krisztina, akik később a férjeikkel telepedtek meg itt. A francia vendégek közül b. Bourgoing és gr. Waldner, a francia követség tagjai, valamint Montreuil algróf ismertek. Itt voltak Bécsből a miniszterek és számosan a királyi pár udvari kíséretéből.

              

                 Szapáry Géza

gr. Wenckheim Krisztina

gr. Andrássy Gyuláné Kendeffy Katinka

A vendégeket minden bizonnyal a palota erre alkalmas helyiségében a főúr és felesége gr. Erdődy Eugénia fogadta. A sajtóbeszámolókból ezúttal elmaradt az öltözékek sokszor részletes leírása; a hölgyekről ismert, hogy tavaszi báli ruhát viseltek. Nagy valószínűség szerint a személyzet is uniformist öltött, ahogy ez a főúri (pl. Andrássy, Csekonics) családoknál szokás volt, öltözékük színe a Festeticsek családi színeihez (kék-sárga) igazodhatott.

A rendezvény nem volt hivatalos összejövetel, a megjelentek személye mégis megkívánta, hogy a palota és a Múzeum környékén a szokottnál nagyobb legyen a rendőri készültség. A Magyar Újság tudósítója meg is jegyezte ironizálva, hogy ha két-három főúr egy időpontban tartana ilyen estélyt, a város közbiztonsága kerülne veszélybe, hiszen elvonná a város összes területéről a rendfenntartó erőket. Mindez természetesen a város közismerten rossz közbiztonsági állapotaira is fényt vet.

Pontosan nem tudni, hogy ezeknek az estélyeknek volt-e valamilyen előírt szabályrendszere, például a megjelenést vagy magát a rendezvényt illetően, mégis nagy valószínűséggel állítható, hogy általánosan uralkodó szabály nem létezett. A társasági és társadalmi élet mindenkori írott és íratlan szabályai voltak a mérvadóak. Korántsem voltak olyan kötött jellegűek, szigorúan az etikett mentén szerveződő estélyek, mint az udvari rendezvények, azonban mégsem ad hoc módon szerveződtek.

Egy ilyen estély általában művészi produkciók bemutatásával kezdődött. Szokás volt ilyenkor rövid, egyfelvonásos, fél óránál hosszabb időre nem nyúló komédiákat játszani, zenei darabokat előadni vagy élőképeket bemutatni.

A Festetics György által rendezett estélyen egy francia nyelvű vígjáték, illetve egy számos dallal fűszerezett vaudevillet bemutatására került sor. 

Azért hogy az előadás jól sikerüljön, a megelőző napon egy főpróbára került sor, ahol ott volt az Andrássy családnál szolgáló nevelőnő is. A családjának küldött levelében a következőképpen írt az eseményről, határozott kritikát alkalmazva a szereplőkkel kapcsolatban: „Néhány nappal ezelőtt Festetics grófnénál voltunk estélyen, ahol műkedvelő színielőadásra fog sor kerülni. A főpróbára meghívták az összes gyermeket, és azokat a fiatalokat, akiket még nem vezettek be a társaságba. Nagyon kellemes és előkelő társaság gyűlt össze: Zichy grófné, született Metternich, Wenckheim grófnő, a leggazdagabb örökösnő Pesten, nagyon kedves társalkodónőjével; a Traun, Szapáry, Csekonics grófnék stb. Számos ismerősömmel találkoztam ott. Az előadás is jól sikerült. Két darabot mutattak be, a Les Deux Timides-et és a La Corde Sensible-t. Ez utóbbi egy kissé merész darab, de alaposan meghúzták, hogy szalonképessé tegyék. A francia követség két attaséja csodálatra méltóan játszott, de az ifjú hölgyek meglehetősen merevek voltak. Másnap nagy estély keretében került sor a bemutatóra. Megérkezett Bécsből az összes miniszter, és minden igen nagyvonalú volt.”

   A francia nyelvű előadáshoz a palota egyik legelőkelőbb termében, a Pollack Mihály téri bejárati kapu fölött elhelyezkedő, Múzeumkertre néző nagyszalonban (mai Andrássy Terem) alakítottak ki színpadot, ahol a zeneszerszámokat ábrázoló freskódíszítések maguk is utalnak a helyiség ilyen típusú rendeltetésére és funkciójára.

   A Fővárosi Lapok beszámolója szerint az előadás frenetikus volt, – ezek szerint a főpróbán mutatkozó merevség itt már teljesen feloldódott. Olyan siker született, ami a jelenlévők körében „közmeglepetést szült”. Az előadásban résztvevők a vidám, röpke kis francia dalokat „igen szépen énekelték”, különösen b. Bourgoing, akinek „igen jó énekelőadása” volt. Kiválónak bizonyult az előadók színpadi rutinja, ebben a két francia vendég járt az élen, de Okolicsányi Sándor is szerzett magának babérokat. A súgó gr. Szapáry Géza, a rendező Montreuil vicomte volt.

Az előadást fényes vacsora követte. A fogásokról vagy a tálalás módjáról sajnos nem kerültek elő adatok, de minden bizonnyal a többi főúri családoknál megszokott módon zajlott. Előkelően megterített asztal fogadta a vendégeket, amelyen címerrel díszített szalvéták, gyertyatartók, virágok a családi étkészlet darabjai voltak elhelyezve. Amikor az Odescalchiaknál került sor egy ehhez hasonló, de korántsem ilyen nagyszabású eseményre, a család féltve őrzött teás csészéi kerültek elő.

   Egy ilyen estély alkalmával fontos volt a vendégek kellő megtiszteltetése, ami számos dologból, formalitásból tevődött össze. Mivel az estélyen miniszterek, diplomaták is részt vettek, fontos figyelem szegeződhetett az ülésrendre is. Sajnos azt nem tudni, hogy a házigazda Festetics György hogyan helyezte el a vendégeit, de a helyes ülésrend megválasztásának fontosságát mutatja, hogy a Károlyi család levéltárában fennmaradt az 1880-as évekből egy kis füzet, amelynek a lapjain a házigazda gr. Károlyi Gyula azt tervezgette, hogyan ülteti le vendégeit a közös asztalhoz. A lapokon ez az asztal van vázolva, odaírva azoknak a családoknak, ismerősöknek a nevei, akik a rendezvényen részt fognak venni. Egyes neveknél javítások, amelyek a tervezés vagy a változás, változtatás fázisáról árulkodnak.

Az estély a vacsora végeztével még nem ért véget. Az egész rendezvényt egy fél óráig tartó tánc zárta le. Ez Festeticsnél is a magyar arisztokrácia körében divatos és megszokott csárdás volt. A zenét ehhez cigánybanda szolgáltatta. A gróf itt is nagyon ügyelt a minőségre, hiszen azt a fővárosban 1860-ban letelepedő Bunkó Ferencet és társaságát hívta meg az estélyre, akit a kortársai Bihari János után az egyik legjobb zenésznek tartottak, ugyanis „kevés prímás játszotta oly ritka zamatossággal és tűzzel a magyar nótákat”, mint ő.

---