A Festetics palota láncai

Az épületek többsége, főleg ha középületről van szó, mindig jelképez valamit. Kapcsolódik ahhoz a funkcióhoz, amelyet szolgál, s kötődik ahhoz az eszméhez is, amelyet képvisel. Kifejezhet hatalmat, rangot, szimbolizálhat társadalmi tekintélyt vagy jelenthet hálát elismertséget is. A pesti mágnásnegyed területén megfigyelhető ez több főúri épület esetében, de leginkább szembetűnő a Festetics-palotánál, amely elsőként épült a Nemzeti Múzeum mögötti részen. Külön érdekesség, hogy mindennek írásos nyoma is van, egy olyan herceg személyében (Odescalchi Sándor), aki az 1910-es évektől kezdve itt élt s gyermekéveit a mágnásnegyedben töltötte. Kiválóan ismerte a saját társadalmi rangjához kötődő embereket és azok otthonait - feltehetően az ilyen épületekhez kapcsolódó szimbólumokkal együtt. 

Festetics-palota főhomlokzata az előtte álló láncokkal

A Festetics-palotának a Pollack Mihály téri főhomlokzata előtt oroszlánfejekkel díszített vastuskókon álló láncok láthatók. A láncok nemcsak gyakorlati célokat szolgáltak, hanem szimbólumok is voltak egyben. Kiemelték azt a rangbeli távolságot, ami a palota egykori tulajdonosa és az akkori környezete között állt fenn, távolságtartást fejezve ki a városi társadalom többi részétől. Az épületet védték, szimbolikusan  határt szabtak a betolakodónak és a kívülállónak. Segítségükkel a palota fizikailag is elkülönült a környezetétől. Mondhatni, szükség is volt rá, mert, mint az első főúri épület, „idegenül” állt itt, a városrész falusias jellegű környezetében, amelytől el kívánt határolódni. 

A palota főkapujának zárókövén látható oroszlánfej motívum

A vastuskókat díszítő oroszlánfej motívum ugyanakkor a kapu boltívének középtengelyében elhelyezett zárókövön is látható. 

Az oroszlánfejek és a láncok ősi szimbólumok: védelmet nyújtanak a betolakodó ellen, a bátorság, az erő, a rang és a méltóság megtestesítői, kifejezői annak a hatalomnak, amellyel a társadalmon belül ezek az urak rendelkeztek. Emellett az oroszlán a Festetics család címerállata is egyben. 

A Festetics család címere
a címerpajzson látható oroszlánokkal

„Festetics Tasziló herceg egyemeletes szürke palotája […] előtt vagy másfél méterrel a hercegi azilumjogot jelző láncok érik a földet oroszlánfejjel díszített alacsony vaspillérek között” – írja Odescalchi Sándor. Számára több volt ez a lánc, mint egy építészeti díszítőelem. 

„Mikor gyermekkoromban néha átugrottam ezeket a láncokat, nem sejtettem, hogy – legalább elvileg – Festetics herceg ’pallosjoga’ alá kerültem. A hercegek hajdan láncokkal vették körül palotájukat és aki a láncokon belül volt, annak élete-halála felett ők ítélkezhettek. És az idemenekült üldözöttek menedékjogot kaptak, akár közönséges gonosztevők, akár politikai üldözöttek voltak, az állam rendőrei vagy katonái itt nem üldözhették és nem foghatták el őket a herceg parancsa nélkül. Persze ez a jog a mi korunkban már régen nem létezett, és minthogy Festetics Tasziló grófot 1910-ben Ferenc József emelte hercegi rangra, így ez csak egy szimbolikus történelmet idéző emlék volt." 

A Festetics palota kertjének vasrácsa

"A palota melletti kertet szép magas rács védte hercegi címeres kapuzattal”, ami – folytathatnánk az előbbi gondolatot – ugyanúgy az elzárkózást szimbolizálta, mint a láncok és a kapu, amelyek a hatalmas, szinte áthághatatlan díszműkerítéssel együtt nyomatékosan és szembetűnően a palotán belüli élet és a külvilág határmezsgyéjét jelentették. Károlyi Mihály állítása szerint vidéken kőfal védte a kastély kertjét. A Festetics-palotával jórészt szomszédos, vele szinte egy időben épült Károlyi-palota kertjét szintén egy fal választotta el a külvilágtól, jóformán alig, csak a díszes kertkapun engedve bepillantást a kívülállók számára. 

A születőfélben lévő nagyvárosban, ahol a polgárosodás nyugati eszméi még csak kialakulóban voltak, és a város határain belül különböző társadalmi rétegek kerültek egymással szorosabb kapcsolatba, alighanem szükség is volt erre.

A Károlyi palota kertjének Múzeum utcai kőfalát áttörő kerti kapu

A Károlyi palota kertje

Forrás: Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum. 

A mágnásnegyed a századfordulón

hg. Erba Odescalchi Sándor

A XX. század elején Erba Odescalchi Sándor az akkorra már fogalommá vált mágnásnegyedben töltötte gyermekéveit, ifjúságát. Szülei a születését követően nem sokkal, 1914 tavaszán költöztek át a Várból ide, a Sándor utca 6. szám alá, az akkori Keszlerffy-palotába, s maradtak itt még a két világháború közötti időszakban is. Odescalchi számára – úgy, mint annak idején Karacs Teréznek vagy Bókay Árpádnak – meghatározó élményt jelentett itt lakni. A terület, a Múzeum és környéke, amely erre az időre már arisztokrata palotákkal és főrangú ingatlantulajdonosokkal népesült be, maradandó nyomot hagyott a fiatal, mindenre fogékony gyermekben. Amikor a visszaemlékezéseit papírra vetette, szívesen idézte föl az itt töltött évek emlékeit, külön fejezetet szentelve annak az utcának, ahol laktak, s annak nyomán jórészt a negyed egészének is.

A Nemzeti Múzeum környékén a legintenzívebb építkezési tevékenység az 1870-es években zajlott. Az arisztokrácia ekkor még nem volt döntő súllyal jelen a környéken, az a  dominanciájuk, amely Odescalchi Sándor visszaemlékezésében megjelenik (Testamentum ), az 1890-esévek vége felé, a századforduló idején alakult ki, de még a XX. század első felében is tovább nőtt. Nemcsak itt negyedben fokozódott a jelenlétük, hanem a terület környékén is, ahol a lakcímjegyzékben egyre több főúri névvel találkozhatunk. Ilyen volt mai Trefort utca vagy a Krúdy utca, valamint a Múzeum mögött az Esterházy utcával párhuzamosan futó utcák: a mai Szentkirályi, Horánszky és Vas utca.

gr. Károlyi Sándor

gr. Károlyi Lajos

gr. Károlyi Ede

gr. Károlyi Geraldine

A negyeden belül kiemelkedő volt a Károlyi család igen magas jelenléti aránya. Már az elején érezni lehetett a terület iránt kitüntetett figyelmüket, ami a századforduló idejére tovább növekedett. Nem volt olyan évtized, amelyben a Múzeum környéke ne bővült volna újabb családtaggal. Károlyi Lajos és fia Alajos személyében ott találjuk őket az „alapítók” között az 1860-as évek elején. Őket követte Károlyi Sándor és Ede, valamint Károlyi Geraldine a '70-es évek elején, a ’80-as években pedig Csekonics Margit és férje, Károlyi István. A nemzetség ngatlantulajdona a századforduló időszakára teljesedett ki, főleg a Károlyi Lajos és testvérei után következő második generációhoz tartozó Károlyi László személyében, aki vétel és örökösödés útján több ingatlant is magáénak tudhatott; többek között Bókay János egykori bérházát is. Szinte az egész Múzeum utca a Károlyi családé volt. Károlyi Lászlón, Alajoson és Istvánon kívül, István fia, Károlyi György is itt telepedett meg, miután 1912-ben megvette az egykori Hasenfeld-házat. Tulajdonosi jelenlétük később még tovább nőtt azzal, hogy a családé lett a Főherceg Sándor utcai Keszlerffy-ház is. 

De nemcsak a Károlyiak voltak az egyetlenek, akik több ingatlant mondhattak a magukénak. Kettővel rendelkezett Bánffy György, Wenckheim Frigyes vagy a népes Zichy család: Zichy Béla (Zichy Nep. János fia, Múzeum utca 15.) és Hadik-Barkóczy Endréné szül. Zichy Klára (Múzeum utca 7.) személyében. De itt maradtak továbbra is az "alapítók" közül a Festeticsek, valamint az Esterházyak grófi ága. Degenfeldet az örökükbe lépő Odescalchiak váltották fel, az egykori Ádám-ház tulajdonosai pedig a Dessewffyék lettek.

A pesti Festetics palota felépülése

gr. Festetics György az 1860-as években

Festetics György az 1850-es évek vége felé kapcsolódott be a magyar politikai életbe, ahol a pályája egyenesen ívelt felfelé. 1860-ban Vas vármegye főispánja lett, amiről azonban egy év múlva a politikai helyzetből adódóan lemondott. Részt vett az 1861-es Pesten tartott országgyűlésen, amely ugyan jelentősebb politikai eredmény nélkül zárult le, de a politikai élet megelevenedését hozta magával. A gróf, aki a jövőben maga is nagyobb, aktívabb szerepet kívánt vállalni ebben, ekkor határozta el magát arra, hogy rendszeresen Pesten fog lakni, s e célra építtette palotáját. Tisztában volt azzal, hogy a jövőbeni rendszeres, állandó jelenlét egy állandó rezidenciát is igényel. Batthyány Lajossal szemben Festetics György  már önálló építkezésbe fogott.

A palota az 1860-as években

A palota a 2000-es években

A mai Bródy Sándor utca és Pollack Mihály tér sarkán álló egykori 941. számú telket 1862 tavaszán vásárolta meg gr. Festetics György. Még mielőtt a gróf tulajdonába került volna, magát a telket 1862. január 14-én kettéosztották egy 941/a 219 négyszögölnyi és egy 941/b 217 ³/₆ négyszögölnyi területre, amelynek eredményeképpen a 941/a telek a Bródy Sándor utcában, a 941/b pedig a Bródy Sándor utca és Pollack Mihály tér – amit akkoriban még Ötpacsirta utcának hívtak – sarkán helyezkedett el. A kettéosztásra azért volt szükség, mert a telek egy részét a tulajdonosa, özv. Kern Józsefné már korábban értékesítette. A sarokrészt megtartotta magának, a másik, Bródy Sándor utcára nyíló részt pedig még 1853. május 2-án 2628 pft-ért eladta Ámon Pálnak. Erre az eladott részre 1861. november 24-én jelentkezett új vevő a mezőgazdász, gazdasági író Galgóczy Károly és neje, Csanády Mária személyében. Ők 2640 pft-ért vásárolták meg ezt a telekrészt, amelyre a tulajdonjogot 1862. március 11-én szerezték meg.

A gróf telkének helyszínrajza

A gróf – pontosabban a nevében eljáró ügyvéd, Cséry Lajos – először özv. Kern Józsefnével kötött szerződést, és az ő telekrészét (941/b) vásárolta meg 1862. február 14-én, ami szimbolikusan a későbbi, Festetics György palotája nyomán kialakuló mágnásnegyed születési dátumának is tekinthető. Jelentős összeget fizetett érte, 10500 o.é. forintot. Ezt követően vette meg a kettéosztott telek másik felét (941/a) Galgóczy Károlytól 1862. április 4-én valamivel olcsóbban, 7000 o.é. forintért.

A két vásárlással Festetics tulajdonképpen visszaállította a 941. számú telek eredeti, osztatlan állapotát, s összesen 17500 o.é. forintért egy 436 ³/₆ négyszögölnyi saroktelket mondhatott magáénak.

               Az építkezést a gróf 1862 nyarán kezdte meg. A tervek elkészítésével Ybl Miklóst bízta meg, a kivitelező építőmester (Baumeister) Wechselmann Ignác volt. Ybl az 1850-es években vált a főúri családok körében egyre népszerűbbé. Megbízhatóan, alaposan és jól dolgozott. A főúri körökben való ismeretségnek köszönhetően, s talán azért is, mert a palotával szomszédos, ezt megelőzően néhány évvel korábban felépült Nemzeti Lovardát is ő tervezte, kapta meg a megbízást. A pályája elején álló építészt, aki eddig valamelyest a Károlyi család házi építészének számított, ez a megbízás jelentős kihívás elé állította, hiszen városi főúri palotát eddig még nem tervezett.

          

                                   Ybl Miklós

           Wechselmann Ignác

Festetics a palota megépítésére Yblnek nem sok időt adott. A gróf azt szerette volna, ha az minél hamarabb elkészül, és használható állapotba kerül. Ez derül ki Yblnek abból a városi tanácshoz intézett beadványából, amelyben az építési engedély kiadását kérte. Miután Festetics 1862. április 4-én megvette Galgóczytól a telket, Ybl – Festetics nevében – egy május 29-én kelt német nyelvű beadványban az építési engedélyért folyamodott, amelyet a tanács azzal az utasítással adott vissza, hogy az építész előbb terjessze elő a szomszédos épület, a Nemzeti Lovarda igazgatójának a palota Lovarda felé történő ablakainak megnyitásáról szóló engedélyét és beleegyezését. A Nemzeti Lovarda igazgatója, gr. Szapáry Antal a kért beleegyezést szóban megadta, de mivel el kellett utaznia, azt már nem tudta írásba foglalni. Ezek után Ybl július 27-én ismét kérte az építési engedély kiadását, hogy egyrészt a már folyamatban lévő építkezési munkálatok ne szenvedjenek hátrány, másrészt pedig Festeticset se érje kár, aki a palotáját már 1862-ben lakásul szerette volna használni. Nemcsak az építkezés sürgősségére vet fényt, de egyben mutatja az építész felelősségérzését és megbízhatóságát, hogy – amint fogalmazott – a kért engedély írásos bemutatásáért személyével és vagyonával vállalt kezességet. A tanács három nap múlva, július 30-án megadta a szükséges engedélyt, de kötelezte Yblt, hogy az elkövetkezendő két hónap alatt mutassa be Szapáry írásos beleegyezését, aminek az építész később eleget is tett.

A palota belső udvara

A saroktelken emelt egyemeletes palota, amely a Pollack Mihály tér felé szabadon állóan, a Bródy Sándor utca felé ma már zártsorú beépítésben áll, ha nem is olyan hamar, ahogy azt Festetics használni szerette volna, de viszonylag gyorsan felépült, s ahogy az építkezéseket figyelemmel kísérő sajtó írta, a „legsolidabb anyagokból valódi pazar fényűzéssel” készült. 1864 nyarán már csaknem teljes egészében készen állt, csupán a „belső felszerelés és a díszítés befejezetlensége” miatt nem használhatták még lakásul, kivéve azt a Festetics György által ideiglenesen birtokba vett hat földszinti szobát, amelyek június 5-től váltak lakhatóvá. Az épület végül 1865-ben készült el teljesen. Május 15-én Josef Tiefenbrunn, a palota adminisztrátora – egy német nyelvű beadványban – az orvosrendőri vizsgálat lefolytatását kérte. Miután a kiküldött bizottság május 25-én a palotát megszemlélte, rendellenességet nem talált benne, a tanács június elsejétől lakhatóvá nyilvánította.

Ybl Miklós építésztársai körében

A palota kertje az 1880-as években

  A Pollack Mihály téren a palota mellett található családi címerrel ékesített igen díszes kerítés arra utal, hogy a mögötte fekvő terület szintén a palotához tartozott. Ez volt a palota kertje, amelynek a megvásárlására azonban csak a palota felépülése után 1867-ben került sor. Festeticsnek, miután pár hónappal korábban miniszter lett, lehetősége nyílott arra, hogy a szomszédos lovarda telkéből egy nagyobb területet vásároljon. 1867 májusában a Lovarda elnöke gr. Szapáry Antal jelezte a tanács felé a gróf ez irányú szándékát. A Mérnöki Hivatal pontos felmérést és kimutatást készített a területről, amelynek értelmében egy közel 453 négyszögöles rész – a palota telkével jószerivel megegyező nagyságú terület – került kihasításra.  Ezt Festetics 20000 o.é. forintért vett meg. Rajta kertet szándékozott kialakíttatni. Még ugyanebben az évben, október 21-én kerti házak kialakítására, valamint a telket övező kőfal és vasrács megépítésére kért engedélyt a tanácstól, amit decemberben megkapott. A vaskaput, amit a Festetics család címerével láttak el, és a kerítést Friedrich Flohr, bécsi építész és építőmester készítette. A kivitelezésben  a palotaépítkezést vezető Wechselmann Ignác is közreműködött.

A palota kertje napjainkban

A kert az üvegépülettel

Források híján ennyi év távlatából nehéz egy-egy cselekedetnek az indítékát pontosan megmagyarázni vagy kifejteni, de Festetics Györgynek ezt a vásárlását valószínűleg nem az a cél vezette elsődlegesen, hogy kertjében nyugalmat keressen vagy sétákat tegyen benne. Vidéki uradalmain ezt bármikor kényelmesen megtehette. Kiváló lépés volt viszont a reprezentáció szempontjából – gondolva egyúttal a barokk kori Bécs hasonló főúri építkezéseire – s így palotája később is megőrizte nagyszerűségét, megragadó voltát és nem vált a mellette lévő építkezések áldozatává. Mint ma, amikor a kertben található üvegépület messzemenően rontja a gróf egykori palotájának eleganciáját - a diszes kertről nem is beszélve!

Tudható, hogy Festetics György anyagilag rendezetlen, adósságokkal terhelt birtokokat örökölt az apjától, és elsőrendű vágya az volt, hogy, amikor eltávozik az élők sorából, ne ilyen örökséget hagyjon gyermekeire. Ebbe az örökségbe természetesen a fővárosi épület is beletartozott. Fontos volt a számára, ami abból is látszik, hogy nem elégedett meg csupán a palota épületével, hanem ahogy módja nyílott rá, azt kerttel is bővíttette. Mivel a Nemzeti Múzeum mögötti ingatlana több telek összevásárlásából alakult ki, szükségesnek érezte, hogy ez is rendezés alá kerüljön. Miután a kertül szolgáló telekrészt megvásárolta, mindene megvolt ahhoz, amit egy városi főúri rezidencia kívánt meg magának. 1870 júniusában a különböző időpontokban megvásárolt ingatlanokat egy 993 négyszögöles 941/a és 941/b számú telekkönyvi résszé alakították át, ahol feljegyezték egyben azt is, hogy „terhek bekebelezve vagy előjegyezve nincsenek” rajta, sőt a gróf kieszközölte azt is, hogy pesti palotája eladhatatlan hitbizományi minőségű ingatlanná váljon. Ezzel végérvényesen, a jövőre nézve is rendezte ingatlanának sorsát, biztosítva, hogy az a család tulajdonában maradjon.

A palotáról készült festmény

.http://webshop.kieselbach.hu/festmeny/a-pesti-volt-festetics-palota-7194

Egy telekvásárlás körülményei

Gr. Festetics György az 1870-es években

A XIX. század második felében a Nemzeti Múzeum mögött kialakuló mágnásnegyed első főúri rezidenciája a mai Pollack Mihály tér északi sarkán álló Festetics palota volt. Az 1860-as évek elején felemelkedő épület az újdonság erejével hatott Józsefvárosnak ezen a részén. Építtetője gr. Festetics György (1815-1883), az Andrássy kormányban a király személye körüli miniszteri tárcát töltötte be.

Az Andrássy kormány eskűtétele

 De vajon mi késztette a főurat, Festetics Györgyöt arra, hogy elsőként itt építkezzen?

Nemzeti Múzeum

A gróf számára az elsődleges vonzerőt a Nemzeti Múzeum épülete és a körülöte elterülő kerti panoráma jelentette. Amikor 1847-ben a Múzeum elkészült, monumentalitásával, nyugodt, harmonikus, letisztult formáival a szomszédos, falusias jellegű épületekhez viszonyítva, hatalmas húzóerővel rendelkezett, szinte garancia volt a környék fejlődésére. Már 1845-ben napvilágot látott egy olyan városleírás, amely a Múzeum épületének köszönhetően jelentős fejlődést jósolt ennek a városrésznek. 

A Múzeum azonban nemcsak mint építészeti alkotás vonzotta ide a grófot, hanem funkciójánál fogva is, hiszen alig hogy elkészült, máris a politikai élet központi színterévé vált, és ezt a funkcióját egészen a századforduló időszakáig megőrizte. A dualizmus idején a XIX. század második felében a Múzeum díszterme adott helyet a magyar országgyűlés arisztokratákat tömörítő Felsőházának.

További vonzerőt azok a közelben elhelyezkedő épületek gyakoroltak, amelyek a városban időző arisztokrácia mindennapi szórakozási helyeit jelentették. Ide sorolható, a jószerivel csak pár lépésre elhelyezkedő Nemzeti Lovarda, valamint  a Nemzeti Színház és  a Nemzeti Casino.

Nemzeti Lovarda

Nemzeti Színház

Nemzeti Casino

Az árvíz magassága és kiterjedése Pesten

Mindemellett fontos szerep tulajdonítható magának a Pollack Mihály térnek is, amely az 1838-as árvizet követő rendezési munkálatoknak köszönhette létrejöttét. A nagy árvíz jelentős károkat okozott Pesten és a Józsefvárosban, ami egyben lehetővé tette, hogy a város utcahálózatán szabályozásokat hajtsanak végre. A Nemzeti Múzeum környékén ezek egyrészt utcafeltöltést, másrészt pedig az utcahálózat kibővítését, új szakaszok megnyitását, már meglévők kiszélesítését eredményezték.

József nádor egyik legnagyobb szívügyének a Nemzeti Múzeum felépülését tekintette. Nemcsak magára az épületre fordított nagy figyelmet, de környezetének a rendezését is fontosnak tartotta. Az árvizet követő rendezési munkálatok kapcsán jött létre a Múzeum mögött futó Ötpacsirta utca Múzeum mögötti részének a kiszélesítése, amely a mai Pollack Mihály tér megképződését eredményezte.

A létrejött tér kedvező körülményt biztosított ahhoz, hogy egy itt felépülő palota eleganciája, reprezentatív jellege kellő mértékben érvényesülni tudjon. Közismert, hogy mennyire fontos egy-egy monumentális épület számára az a tér, amely körülveszi, hogy az építészeti esztétikumát segítse elő kibontakoztatni. Minden jelentős épület teret generál maga körül.  Egy, utcában elhelyezkedő, házsorok közé beszorított épület szépsége sokkal kisebb mértékben tud érvényre jutni, mint egy térre nyílóé.

Az árvíz a mai Kálvin téren

1838-as árvíz Pesten

Variációk egy témára. ÉLŐKÉPEK II.

Jeanne Francoise Julie Adélaide Bernard 1777. december 4-én született. A hölgy a dúsgazdag bankár férje nyomán Madame Récamier néven vált ismertté, és a XVIII. századi párizsi szalonokban folyó társasági élet egyik központi alakja volt.

Élete: 

Miután a királyi jegyzőként dolgozó apa, Jean Bernard döntése nyomán a család 1786-ban Párizsba költözött, a francia fővárosban futótűzként terjedt az ifjú leány szépségének híre. Fiatalemberek garmada rajongta körbe, ő mégis - elsősorban anyagi megfontolásból - a nála 25 évvel idősebb dúsgazdag bankárhoz, Jacques Récamier-hez ment feleségül 17 éves korában.

Az ékszerek nélkül is elegáns ifjú asszony, mivel kedvelte a társasági életet, Párizsban szalont nyitott. Szalonja a politikusok és művészek divatos gyülekezőhelyévé vált, gyakran megfordult itt Bernadotte marsall, akkor még a forradalom tábornoka, később XIV. Károly néven svéd király.

Bankár férje Napóleon politikája miatt 1805-ben nagy anyagi veszteségeket szenvedett, nem sokkal később a gyanakvó császár feloszlatta a túl sok royalista által látogatott fényes szalont, gazdáját pedig vidékre száműzte. Az asszony kénytelen volt bezárni szalonját, eladni a házat és vidékre költözni.

Csak Napóleon bukása után, 1815-ben tért vissza ismét a fővárosba, ahol anyagi nehézségei ellenére is fenntartotta szalonját. Bár számtalan férfi lobbant vonzalomra iránta, Mme Récamier vélhetőleg egyikük érzelmeit sem viszonozta. Csodálói és hódolói népes seregéből kiemelkedik Ágost, porosz herceg és Francois Chateaubriand író és politikus, aki gyakran olvasott fel neki írásaiból.

1819-ben férjének újabb veszteségei után Abbaye-aux-Boisba vonult vissza, az apátság épületében kialakított lakosztályában fogadta látogatóit. Késő öregségéig megőrizte szépségét és szellemességét, Jacques-Louis David, Francois Gérard és Antoine Jean Gros is portrét festett róla. Kitűnő tollal megírt emlékezéseit és leveleit unokahúga és egyben fogadott lánya adta ki 1849. május 11-én bekövetkezett halála után 25 évvel.

A világ egyik legszebb nőjévé kikiáltott Récamier még a művészeket is megihlette. Francois Gérard, valamint Jacques-Louis David festményével állított örök emléket az 1849 tavaszán, 72 éves korában Párizsban elhunyt szalondámának.

Jacques-Louis David híres, a párizsi Louvre-ban látható festményén a gyönyörű Mme Récamier egy két végén kifelé hajló háttámlákkal lezárt, kecses lábakon álló bútordarabon hever. A díványt róla nevezték el rekamiénak, s azóta is nappali pihenő- és fekhelyül használják.

(forrás: http://www.ng.hu/Civilizacio/2007/12/Madame_Recamier_a_hires_szalondama)

Jacques-Louis David festménye többször is megihlette a magyar főrangú személyeket, természetesen a hölgyeket, hogy élőkép formájában pózoljanak a képnek megfelelően.

A képen gr. Prónay Györgyné látható az Operaházban 1940. február 1-én rendezett díszelőadáson.

(kép forrása: http://www.kieselbach.hu/magazin/divat-es-erotika/hercegek)

További élőképek az operaházi előadásból az alábbi linken tekinthetők meg:

http://www.kieselbach.hu/magazin/divat-es-erotika/hercegek

Egy korábbi képen Széchenyi Anna grófnő látható, szintén ugyanebben a pózban, feltehetően egy arisztokrata összejövetel kapcsán az 1890-es évek végén.

(kép forrása: Baji Etelka, Csorba László: Kastélyok és mágnások

Egy másik élőképi jelenetben, szintén a századforduló időszakából, gr. Széchenyi Hanna Boticelli Minerva és Kentaur című képét ábrázolja. 

.

             

Esküvő a Festetics palotában

           

               A Festetics család címere

gr. Festetics Tasziló

A Nemzeti Múzeum mögött elhelyezkedő Festetics palota a XIX. század második felében nemcsak bálok és fogadások helyszíne volt, hanem a fővárosi paloták történetében ritka kivételként a magánélet egyik legjelentősebb eseményének:  az esküvőnek is teret adott.

Festetics palota

Mary Douglas Hamilton

A palota építtetője és tulajdonosa Festetics György fia: Festetics Tasziló a pesti palota falai között meglévő házi kápolnában vette feleségül az angol királyi családdal, valamint több német fejedelmi udvarral rokoni kapcsolatban álló Mary Douglas Hamilton hercegnőt. Az esemény szigorúan magánjellegű volt, amelyen csak a két család legszűkebb környezete vett részt – jeles főrangú személyek a gróf Károlyi, Festetics, Erdődy, Szapáry, Würtenberg, valamint hg. Esterházy családból. Az új párt köszöntő és éljenző tömeg ezúttal elmaradt, a szertartásra a nagyobb nyilvánosság kizárásával, szűk családi körben került sor.  Az eseményről a Fővárosi Lapok közölt viszonylag részletes beszámolót. Innen tudható, hogy Mary Hamilton, aki nem sokkal ezt megelőzően vált el korábbi férjétől, a monacói hercegtől, anyjával, Mária, badeni hercegnővel és kíséretével az esküvőt megelőző napon érkezett meg a magyar fővárosba.

Festetics palota

        

A hercegi vendégek Budapesten az Európa szállóban szálltak meg, ahol – fejedelmi vendéghez illően – tizenhat szobát foglaltattak le maguknak. Megérkezésük estélyén gr. Festetics Györgynél a palotában vacsorára gyűltek össze a családtagok, majd másnap délelőtt 11 órakor került sor a szertartásra, amelyet Simor János hercegprímás végzett. A szertartást egy 24 terítékű reggeli követte, majd az ifjú pár a férj Somogy vármegyei berzencei birtokára utazott, Mária, badeni hercegnő pedig állandó lakhelyére, Baden-Badenbe távozott.

Simor János hercegprímás

A palotában elhelyezett kápolna és a benne lefolytatott szertartás egyúttal védelmet nyújtott a kíváncsiskodó idegenek ellen,  az újdonsült férj ugyanis nem tartott igényt az utca nyilvánosságára. „Festetics Tasziló a dolgok és az emberek felett állt”, „szédítő magasságban érezte magát osztályának legtöbb tagjával szemben” – írta a későbbi hercegről Török Imre. Az ő beszámolója alapján ismert az a termeskocsi is – az esküvővel kapcsolatos érdekes párhuzamként –, amelyet a pár utazásai alkalmával használt. A családi színekkel ellátott kék-sárga szegélyes vasúti kocsi Keszthely, a bécsi Ostbahnhof, a pesti Nyugati és a budai Déli indóház között fordult meg rendszeresen. Azután készült, miután Festetics Tasziló megnősült. „Amikor Hamilton Mary hercegnőből Keszthely úrnője lett – írja Török –, Festetics Tasziló természetesnek tartotta, hogy feleségét különvonat vigye útjain, elvégre a »Tanti«, Viktória királynő is így utazgatott.” A termeskocsit nem használhatta más, kizárólag ők, és az általuk beengedett vendégek. Állítólag még a családtagok is „első osztályú bérelt kupékban voltak kénytelenek »szorongani«”. Az utazás során a hercegi pár minden kényelmét volt hivatva kielégíteni – és még valamit: hogy tulajdonosainak „még a be- és kiszállásnál se kelljen a »plebs« közé keverednie.”

Berzence, Festetics kastély

Ezen a társadalmi szinten, egy olyan ember számára, akinek mindenben az uralkodó Ferenc József volt a példaképe, terhes és dehonesztáló lett volna, még csak távolból is, az egyszerű, közönséges halandó emberekkel való bárminemű érintkezés, s valószínűleg az előkelő családból származó feleségét sem akarta ilyen, általa lebecsült helyzetnek kitenni.



Forrás: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest-gyűjtemény,
            http://www.festeticspalota.hu/tortenelem/a-festetics-palota-tortenete.html,