A Festetics palota láncai

Az épületek többsége, főleg ha középületről van szó, mindig jelképez valamit. Kapcsolódik ahhoz a funkcióhoz, amelyet szolgál, s kötődik ahhoz az eszméhez is, amelyet képvisel. Kifejezhet hatalmat, rangot, szimbolizálhat társadalmi tekintélyt vagy jelenthet hálát elismertséget is. A pesti mágnásnegyed területén megfigyelhető ez több főúri épület esetében, de leginkább szembetűnő a Festetics-palotánál, amely elsőként épült a Nemzeti Múzeum mögötti részen. Külön érdekesség, hogy mindennek írásos nyoma is van, egy olyan herceg személyében (Odescalchi Sándor), aki az 1910-es évektől kezdve itt élt s gyermekéveit a mágnásnegyedben töltötte. Kiválóan ismerte a saját társadalmi rangjához kötődő embereket és azok otthonait - feltehetően az ilyen épületekhez kapcsolódó szimbólumokkal együtt. 

Festetics-palota főhomlokzata az előtte álló láncokkal

A Festetics-palotának a Pollack Mihály téri főhomlokzata előtt oroszlánfejekkel díszített vastuskókon álló láncok láthatók. A láncok nemcsak gyakorlati célokat szolgáltak, hanem szimbólumok is voltak egyben. Kiemelték azt a rangbeli távolságot, ami a palota egykori tulajdonosa és az akkori környezete között állt fenn, távolságtartást fejezve ki a városi társadalom többi részétől. Az épületet védték, szimbolikusan  határt szabtak a betolakodónak és a kívülállónak. Segítségükkel a palota fizikailag is elkülönült a környezetétől. Mondhatni, szükség is volt rá, mert, mint az első főúri épület, „idegenül” állt itt, a városrész falusias jellegű környezetében, amelytől el kívánt határolódni. 

A palota főkapujának zárókövén látható oroszlánfej motívum

A vastuskókat díszítő oroszlánfej motívum ugyanakkor a kapu boltívének középtengelyében elhelyezett zárókövön is látható. 

Az oroszlánfejek és a láncok ősi szimbólumok: védelmet nyújtanak a betolakodó ellen, a bátorság, az erő, a rang és a méltóság megtestesítői, kifejezői annak a hatalomnak, amellyel a társadalmon belül ezek az urak rendelkeztek. Emellett az oroszlán a Festetics család címerállata is egyben. 

A Festetics család címere
a címerpajzson látható oroszlánokkal

„Festetics Tasziló herceg egyemeletes szürke palotája […] előtt vagy másfél méterrel a hercegi azilumjogot jelző láncok érik a földet oroszlánfejjel díszített alacsony vaspillérek között” – írja Odescalchi Sándor. Számára több volt ez a lánc, mint egy építészeti díszítőelem. 

„Mikor gyermekkoromban néha átugrottam ezeket a láncokat, nem sejtettem, hogy – legalább elvileg – Festetics herceg ’pallosjoga’ alá kerültem. A hercegek hajdan láncokkal vették körül palotájukat és aki a láncokon belül volt, annak élete-halála felett ők ítélkezhettek. És az idemenekült üldözöttek menedékjogot kaptak, akár közönséges gonosztevők, akár politikai üldözöttek voltak, az állam rendőrei vagy katonái itt nem üldözhették és nem foghatták el őket a herceg parancsa nélkül. Persze ez a jog a mi korunkban már régen nem létezett, és minthogy Festetics Tasziló grófot 1910-ben Ferenc József emelte hercegi rangra, így ez csak egy szimbolikus történelmet idéző emlék volt." 

A Festetics palota kertjének vasrácsa

"A palota melletti kertet szép magas rács védte hercegi címeres kapuzattal”, ami – folytathatnánk az előbbi gondolatot – ugyanúgy az elzárkózást szimbolizálta, mint a láncok és a kapu, amelyek a hatalmas, szinte áthághatatlan díszműkerítéssel együtt nyomatékosan és szembetűnően a palotán belüli élet és a külvilág határmezsgyéjét jelentették. Károlyi Mihály állítása szerint vidéken kőfal védte a kastély kertjét. A Festetics-palotával jórészt szomszédos, vele szinte egy időben épült Károlyi-palota kertjét szintén egy fal választotta el a külvilágtól, jóformán alig, csak a díszes kertkapun engedve bepillantást a kívülállók számára. 

A születőfélben lévő nagyvárosban, ahol a polgárosodás nyugati eszméi még csak kialakulóban voltak, és a város határain belül különböző társadalmi rétegek kerültek egymással szorosabb kapcsolatba, alighanem szükség is volt erre.

A Károlyi palota kertjének Múzeum utcai kőfalát áttörő kerti kapu

A Károlyi palota kertje

Forrás: Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum. 

A mágnásnegyed a századfordulón

hg. Erba Odescalchi Sándor

A XX. század elején Erba Odescalchi Sándor az akkorra már fogalommá vált mágnásnegyedben töltötte gyermekéveit, ifjúságát. Szülei a születését követően nem sokkal, 1914 tavaszán költöztek át a Várból ide, a Sándor utca 6. szám alá, az akkori Keszlerffy-palotába, s maradtak itt még a két világháború közötti időszakban is. Odescalchi számára – úgy, mint annak idején Karacs Teréznek vagy Bókay Árpádnak – meghatározó élményt jelentett itt lakni. A terület, a Múzeum és környéke, amely erre az időre már arisztokrata palotákkal és főrangú ingatlantulajdonosokkal népesült be, maradandó nyomot hagyott a fiatal, mindenre fogékony gyermekben. Amikor a visszaemlékezéseit papírra vetette, szívesen idézte föl az itt töltött évek emlékeit, külön fejezetet szentelve annak az utcának, ahol laktak, s annak nyomán jórészt a negyed egészének is.

A Nemzeti Múzeum környékén a legintenzívebb építkezési tevékenység az 1870-es években zajlott. Az arisztokrácia ekkor még nem volt döntő súllyal jelen a környéken, az a  dominanciájuk, amely Odescalchi Sándor visszaemlékezésében megjelenik (Testamentum ), az 1890-esévek vége felé, a századforduló idején alakult ki, de még a XX. század első felében is tovább nőtt. Nemcsak itt negyedben fokozódott a jelenlétük, hanem a terület környékén is, ahol a lakcímjegyzékben egyre több főúri névvel találkozhatunk. Ilyen volt mai Trefort utca vagy a Krúdy utca, valamint a Múzeum mögött az Esterházy utcával párhuzamosan futó utcák: a mai Szentkirályi, Horánszky és Vas utca.

gr. Károlyi Sándor

gr. Károlyi Lajos

gr. Károlyi Ede

gr. Károlyi Geraldine

A negyeden belül kiemelkedő volt a Károlyi család igen magas jelenléti aránya. Már az elején érezni lehetett a terület iránt kitüntetett figyelmüket, ami a századforduló idejére tovább növekedett. Nem volt olyan évtized, amelyben a Múzeum környéke ne bővült volna újabb családtaggal. Károlyi Lajos és fia Alajos személyében ott találjuk őket az „alapítók” között az 1860-as évek elején. Őket követte Károlyi Sándor és Ede, valamint Károlyi Geraldine a '70-es évek elején, a ’80-as években pedig Csekonics Margit és férje, Károlyi István. A nemzetség ngatlantulajdona a századforduló időszakára teljesedett ki, főleg a Károlyi Lajos és testvérei után következő második generációhoz tartozó Károlyi László személyében, aki vétel és örökösödés útján több ingatlant is magáénak tudhatott; többek között Bókay János egykori bérházát is. Szinte az egész Múzeum utca a Károlyi családé volt. Károlyi Lászlón, Alajoson és Istvánon kívül, István fia, Károlyi György is itt telepedett meg, miután 1912-ben megvette az egykori Hasenfeld-házat. Tulajdonosi jelenlétük később még tovább nőtt azzal, hogy a családé lett a Főherceg Sándor utcai Keszlerffy-ház is. 

De nemcsak a Károlyiak voltak az egyetlenek, akik több ingatlant mondhattak a magukénak. Kettővel rendelkezett Bánffy György, Wenckheim Frigyes vagy a népes Zichy család: Zichy Béla (Zichy Nep. János fia, Múzeum utca 15.) és Hadik-Barkóczy Endréné szül. Zichy Klára (Múzeum utca 7.) személyében. De itt maradtak továbbra is az "alapítók" közül a Festeticsek, valamint az Esterházyak grófi ága. Degenfeldet az örökükbe lépő Odescalchiak váltották fel, az egykori Ádám-ház tulajdonosai pedig a Dessewffyék lettek.